Az egész még péntek este, azaz július 10-én éjszaka kezdődött, hogy a fogam miatt nem bírtam elaludni. Ezt a fogamat kezelték még márciusban, be lett tömve, de állítólag az idegkezelés „szélén” álltunk, szóval hamarosan vissza kell mennem….
Július 11-én szombaton hajnal egykor arra ébredtem fel, hogy valami szivárog, meg pisilnem kell, illetve innentől kezdve kezdődtek a menstruációs görcseim is. Elkezdtem nézni az órát, közben pedig próbáltam pihenni. Na, nem mindig sikerült felidéznem, hogy mikor is volt utoljára, de úgy kb. 8 perces fájásaim voltak. Még kétszer ébredtem arra, hogy ismét szivárog a magzatvíz, így bugyi-csere, mosdóba menetel, majd próbáltam pihenni. Csongi is felébredt, mondtam neki, hogy reggel menni kellene a kórházba, legalább valaki nézzen meg, de ő csak legyintett, hogy nem lesz itt semmi. Mivel anyósom és Dari is itt voltak, addig pihentem én is és amikor ébredeztek, akkor mentem át szólni, hogy bemegyünk a kórházba, megnézzük, hogy mi is ez valójában. Reggel én még letusoltam, Csongi megreggelizett, majd fél hét körül elindultunk a kórházba. Előtte még beszaladt Csongi a kis boltba szőlőcukorért, mivel ez még hiányzott a kórházi pakkomból. A korház főbejáratától kb. 200-250m séta várt ránk, majd fellépcsőzni a 4.-re a szülészetre. Becsengettünk, majd szóltak, hogy akkor vegyem át a papucsot és megvizsgálnak, mivel ügyelet van, ezért mindenkit felvesznek az osztályra, nincsen csak vizsgálat. Persze mi még ennyire nem készültünk, csak mi mentünk fel, így a kocsiba maradt minden cucc, úgyhogy én hálóingre öltöztem, míg Csongi leszaladt a táskákért. Közben elkezdték felvenni az adatokat, 6:55-kor. Néha jöttek a fájások, a szülésznő mondta, hogy „az jó”. Gondoltam magamban, kinek? Mert nekem annyira nem tetszettek, de mindegy. Kikérdeztek, fájdogáltam. Itt már nem tudtam mérni az időt, de kb. ötperces fájásaim voltak. Majd megvizsgált először a szülésznő, de nem mondott semmit, csak hogy igen, itt ma szülni fogunk. Egy idő után jött az ügyeletes doki, ő is megvizsgált. Közben kaptam kúpot, ami hatott is kb. negyed óra múlva. Illetve még az NST-re is feltettek, nézték a baba szívhangját. Kérdezték, hogy van-e dokim, mire mondtam, hogy igen, de szabin van és én nem bírtam utolérni. Közben a másik ágyon már nagyon vajúdott egy kismama és az ő „szisszenései” hallatán nekem is elkezdődtek a fájások, így kimentem inkább az előtérbe, hogy Csongival lehessek. Előtte még a szülésznő meg akarta nézni, hogy fájás közben milyen a szívhangja a babának, de mivel a másik ágyon szülés volt, ez elmaradt. Szóval kimentem az előtérbe és Csongi elkezdte mérni az időt, itt már kétperces fájásaim voltak, egy percig tartott. Hát nem volt kellemes, pedig csak kétszer bírta mérni az időt Csongi, mert jött a szülésznő, hogy feküdjek az ágyra, megnézi a szívhangot. Mire felfeküdtem, már valószínűleg elindult a kisbébi, mert mondta, hogy itt nemsokára meglesz a baba. Szóltam, hogy apás szülés lenne, úgyhogy behívták Csongit is. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Csonginak szóltak, hogy hova álljon, illetve a szülésznő átszólt a szomszédos orvosnak, hogy hát jönnie kellene, mert hát itt is szülés lesz. Mivel épp varrta a gátat a szomszédos anyukának, így odaszólt, hogy ő nem ér rá, hívjanak másik orvost. Csongi elmondása szerint a szülésznőnek ekkor riadt lett az arca, mert még szinte semmi nem volt előkészítve, a vákuum félig volt kész, a szülésznő tartotta vissza a baba fejét, de nekem már jöttek a tolófájások és nyomtam is, tehát a bébi már úton volt… Aztán hipp-hopp ott termett az orvosom is, nekem szóltak, hogy két nyomás és megvan a pici, illetve elmondták, hogy hogy nyomjak. Persze fájás közben nem igazán tudtam figyelni és hiába szóltak, hogy ne nyomjak, már késő volt. Ezután szólt a szülésznő, hogy térd alatt fogva húzzam fel a lábam és úgy nyomjak, illetve csukjam be a szemem, vegyek egy nagy levegőt és hang nélkül nyomjak. Két nyomás és megvan a baba. Persze először nem bírtam fájás közben elvenni a kezem az ágy rácsáról, Csongi meg a zűrzavarban azt hitte neki szólt a szülésznő, és ezért ő húzta fel a lábaimat, majd amikor elmúlt a fájás, akkor áttettem a kezem, Csongi pedig a fejem tartotta és két nyomásra meg is volt Bende baba. Az óra szerint 8:35 volt, de a zárójelentésre 8:40-et írtak. Szóval ahogy „elterveztem”, örültem, hogy nem szenvedtünk sokáig, bár így is megviselte Bende babát a szülés. Ezután elvágták a köldökzsinórt, itt már Csongi magát törölgette. Előtte sokat segített, hogy a vizes ronggyal törölgetett és hogy ott volt mellettem. Miután a köldökzsinór vért is levették, jött a méhlepény megszülése. Három nyomásra lett meg, de azért, mert már nem volt erőm a nyomásra. Végülis ez nem volt „rossz”, csak már elegem lett a sok nyomástól és ezért sikerült ilyen sokára kinyomnom. Aztán jött a varrás, ami igencsak kellemetlen volt, bár néha már poénkodtunk is, hogy ne figyeljek oda. Végül kitoltak a megfigyelőbe, ahova Bende Bogyót is kihozták és ott lehettünk jó egy órát vele, bár mi még délig maradtunk, mert telt ház volt és nem volt hely, ahova kerülhettünk volna. Egyébként három szülés volt, 8:20, és 8:48 volt a másik kettő időpontja.
Miután megszületett Bendegúz, apukáját is felköszöntöttem, hiszen egy nap eltéréssel lett a szülinapjuk.
A kórházban volt négy nap, amikor a kisfiam volt a szobában az egyeduralkodó, hiszen hatan feküdtünk bent, de mindenkinek kislánya volt. Hamar eltelt a kórházban töltött idő is, bár mi egy nappal később jöhettünk haza, mert a vese-medence tágulat miatt szerdán reggel ultrahangozták, amikor jöttünk volna haza és akkor elkezdték a gyógyszeres kezelését is, amit még itthon is folytatnunk kellett. Végül egy nappal maradtunk bent tovább, de engem az az egy nap is megviselt, viszont mostmár itthon vagyunk…
az első sétánkra indulunk:
box-beállás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése