Születés történet

10.25-én ugyebár hazaengedett az orvos, mivel nem voltak olyan erős fájásaim, hogy magától beinduljon a szülés és látta is rajtam, hogy én még hezitálok egy kicsit ezen a szülés beindításon. Visszarendelt így vasárnap délelőttre, amikor ügyeletes volt a fogadott orvosom. Mi vasárnap reggel mentünk is, bár én tök jót aludtam előtte és fájások se voltak már kb. egy napja. Délelőtt 9 után érkeztünk be, a szülésznők nem tudták, minek is megyek, ha nincs fájás, miért akarok én terheléses ctg-t csináltatni magamnak, így megvárták, míg a dokim is feljön, aztán megbeszélték, hogy egyelőre csak sima ctg-re kerüljek, meglátjuk, milyenek lesznek a fájásaim. Ez meg is történt, de mivel műtétje volt a dokimnak, így mi csak vártunk, vártunk és vártunk, míg meg nem érkezett.

Ezalatt az idő alatt megtörtént a vasárnapi látogatás is a szülészeten (azon a folyosón várakoztunk, ahol a babákat lehet megnézni), Csongi aludt is egy picit a folyosón, én beszélgettem a takarítónővel a benti folyosón, úgyhogy szépen lassan el is telt az idő. Délután fél kettő körül érkezett meg a dokim, megnézte a délelőtti ctg-s papírt, ismét elrendelt egy sima ctg-t, úgyhogy megint mehettem az ágyikóra. Mikor az is megvolt, megnézte azt a papírt is és azután megvizsgált. Már két ujjnyira „nyitva” voltam, a magzatvíz még mindig tiszta volt, így mondta, hogy akkor Ő most eldönti, hogy mi legyen. Előzőleg a folyosón beszélgettünk arról Csongival, hogy szerintem hazaenged, mivel nincsenek fájások, úgyhogy lehet, hogy el kellene mennünk még mozizni, meg vásárolgatni, ha már a fiúk nélkül vagyunk :-) De aztán a dokim mégis azt mondta, mivel a napokban volt rendszeres fájásom is és rendszertelen is és tudja, hogy viszonylag gyorsan születtek a bátyókák is, így most megrepeszti a burkot és szülni fogunk. Azt hiszem, Csongi örült a legjobban ennek, hiszen én most azon voltam, hogy miért „nyúljunk bele a természeti születésbe”, ha megérik a körme, akkor majd kibújik, de titkon féltem is, mert így a terhesség vége felé nekem is vannak rossz gondolataim, hogy miért jönnek a fájások (ugye Merse belekakilt a vízbe, a másik „parám” meg itt jött ki, Bercel születésénél, mindjárt olvashatjátok). 

Szóval 15:05-kor burkot repesztett dokibácsi, már a szülőágyamon feküdhettem (vicces, de a falra Füles volt felfestve :-) )

Nos, Csongi is bent volt már, úgyhogy Ő volt a fájás-szünet számlálóm. Elég rendszertelenek voltak és először még nem is voltak olyan fájdalmasak. Aztán hamarosan megkaptam az oxitocint is, az egy kicsit beindította a fájásokat, amit a gép nem jelzett. Én csak húztam magam, Csongi meg mérte az időt, de a görbe nem mozgott akkorát, hogy azt tudnánk mondani, hogy na, ez egy igazi fájás volt (én bezzeg azt mondtam). Végül kiderült, hogy igazából a baba szívhangját nézik már ilyenkor, nem a méhtevékenységet, hiszen úgyis szülni fogok, fájni meg tudják, hogy fáj. Olyan 16:20-ig nem történt semmi komoly dolog, jöttek a rendszertelen és egyre fájdalmasabb fájások. Aztán néha jött a szülésznő, nézte, hogy folyik az oxitocin. Ekkor már egyre sűrűsödtek a fájások, majd fél öt után egy fájás közben megvizsgált a szülésznő, mondta, hogy nemsokára szülni fogok, én meg éreztem, hogy ez már tolófájás lesz. Erre mondta, hogy akkor most két tolófájást sziszegjek el, mert elmegy mosdóba, aztán visszajön és szülni fogunk. Hát igazából nem gondoltam, hogy el tudok sziszegni két tolófájást, de Csongi kezére összpontosítottam (mert fogtam) és arra koncentráltam, hogy még nem szabad kinyomni. Nem volt egyszerű, de végülis nem toltam. Ezután jött a dokim is, Ő is megvizsgált egy fájás közben, de ekkor már valóban jött is a tolófájás, úgyhogy én nyomtam kifele. Aztán jött a már harmadjára hallott szöveg, hogy anyuka fogja meg a lába szárát és nyomjon (nem ment olyan egyszerűen az egybefüggő fájások között)…. Még jött egy tolófájás, aztán a következőnél elfogyott a levegőm, így kapkodtam egy picit. Ekkor rámszólt a szülésznő, hogy nem lesz így jó, vagy pihenjek, vagy akkor szedjem össze magam és nyomjam kifele. Az utóbbit választottam és sitty-sutty, ki is csusszant Bercel fiunk 16:45-kor. Nem hallottam egyből felsírni, illetve mondták is, hogy kétszer a nyakán volt a köldökzsinór, egyszer pedig a karján futott át (a másik parám szüléskor). Megszerettem volna nézni, így mondtam, hogy akkor felülnék, de ekkor a nyomástól „lefröcsköltem egy kis vérrel” Bercit, aki fel is sírt egyből. Bocsánatkérés közepette csak néztem a kisfiam, aki csupa magzatmázas volt és olyan kis takaros, kis tökéletes. Aztán letisztogatták és a mellkasomra kaptam. Végül elvitték.
Nekem még hátravolt a méhlepény megszülése, de az „lófing” a szüléshez képest. Illetve mivel szépen levált, így nem is volt most fájdalmas. A doki ezután összevarrt, bár gátvédelemmel szültem (a zárón ez állt), de mégis kaptam pár öltést (mivel a szülésznő vágott egy picit rajtam). Szerencsére nem tartott sokáig és így utólag azt mondom, hogy nem is volt olyan fájdalmas, mint Mersénél. 17:15-kor már hívtuk a nagyszülőket, hogy megszületett a harmadik kisfiunk. Egy kis idő után mi is megkaptuk a megfigyelőbe Bercelt, így először apuka ringathatta, majd én meg is szopiztathattam (Bendegúz csak aludt, Mersét meg se kaptam a megfigyelőbe). Elég sokáig maradtunk a megfigyelőbe, este 8-kor kerültem ki az osztályra. 

Ez a szülés annyival volt másabb ugye, hogy itt indította a doki a szülést, nem úgy, mint a fiúknál, azért máshogy jöttek a fájások (rendszertelenek voltak szinte végig), de már nem bánom, hogy így alakult. Csak aznap volt nekem furcsa, hogy miért avatkozzunk be a természetbe, ha még maradni akar, maradjon, de így azért szerencsére minden jóra fordult.... a körme is beért ám :-)

Büszke apuka: 

A megfigyelőben: